2013. július 22., hétfő

Befőzés és számítógép

Egy kicsit pihenünk Excel ügyben, hiszen befőzési szezon van. Nálatok is? De hogy jön ez a számítógéphez? Nos, már mutatom is, íme:


Anyukámmal szoktunk sárgabaracklekvárt befőzni, és idén úgy döntöttem, egyedi, saját címkét szeretnék rá. És itt jött a számítógép. Szeretnél te is saját címkét idén a befőttjeidre? Akkor olvass tovább bátran, segítek!

Mire nyomtatunk?

Office Depot-ban, vagy hasonló papírboltban, nyomtatványboltban, irodaszer boltban lehet kapni a nyomtatókba való címke papírokat (etikettnek is hívják). Sokféle van, márkában és típusban is. A legelterjedtebbek az Avery címkék. Nekem most nem ez volt, hanem régebbről Apli típusú címkéim, úgyhogy azt használtam. Megmértem egy címkét rajta, rákerestem az Interneten, és kiderült, hogy ez szinte ugyanaz, mint az Avery 3659-es típusa. Ez azért volt fontos, mert a Word-ben szerettem volna megszerkeszteni a címkéket, és a régebbi verziókban az Avery címkéket lehetett alapértelmezésben beállítani. Azonban az újabb verzióban, mint kiderült, először telepíteni kell az Office áruházból egy beépülő programot. Ezirányú keresgéléseim közben találtam egy online szerkesztőprogramot az Avery oldalán, ami sokkal egyszerűbbé tette a dolgomat, így most ezt fogom nektek megmutatni. (Egyszer majd megmutatom a Wordben is a címkekészítést, de most ezt a programot próbáltam ki).

Mivel szerkesztünk?

A szerkesztő, amit találtam, teljesen ingyenes, a neve Avery Design & Print Online. Arra kell figyelni, hogy egyrészt telepítve legyen a gépen előtte az Adobe Reader legfrissebb verziója, (ez majd akkor lesz fontos, amikor majd kész vagy a címkéddel) és a böngészőhöz telepítve legyen az Adobe Flash Player program (ez pedig magának a szerkesztőnek a megjelenítéséhez kell). Ezek általában megvannak minden gépen, de ha valamelyik mégis hiányozna, akkor az oldal alján letöltheted őket.


Ezután már nincs más dolgod, mint rákattintani az Indítás most gombra a fenti oldal közepén. Sajnos innentől a program már nem beszél magyarul, úgyhogy angolosok előnyben. De azért igyekszem megmutatni annyira a dolgokat, hogy mindenki tudja használni.

A következő képernyőn kell megadni a termék számát. Ezt vagy megtalálod a csomagoláson, vagy ahogy én is voltam, megméred, hogy egy címke mekkora, és megkeresheted a terméket a termékböngésző résznél, és ott lesz a száma.


Érdemes tudni, hogy a nagy LOGIN (Bejelentkezés) feliratnál elvileg regisztrálni is lehet az oldalra, és akkor az elmentett eddigi munkákat könnyebb megtalálni, online tárolni, de a program használatához erre nincs szükség, és én például jobban szeretem a munkáimat a saját gépemen tárolni, amire később lehetőség lesz.

Ugyanitt lehet az alsó részen a félbehagyott munkákat is megnyitni, és ezt is meg lehet tenni a gépről is, úgyhogy szerintem felesleges egy-egy munka erejéig regisztrálni. Persze, ha azt tervezed, hogy ezután naponta nyomtatsz és készítesz ilyen címkéket, érdemes meggondolni a dolgot.


No, a lényeg, hogy beírtad a termékszámot a megfelelő helyre, és megnyomhatod a GO (Indítás) gombot, vagy a termékkeresőben megtaláltad a megfelelő verziót, és a jobb felső sarokban rákattinthatsz a Next (Következő) gombra. Mindkét esetben a termékhez elérhető sablonokhoz jutsz. Itt lehet előre gyártott sablonokat is választani, ha mondjuk névjegykártyát, vagy borítékra címzést szeretnél, de mivel mi most egészen különlegeset fogunk alkotni, ezért egy teljesen üres sablonra van szükségünk, ez a BLANK (Üres).


Még ezen belül is választhatunk, hogy vízszintesen, vagy függőlegesen szeretnénk használni a címkéket. Mivel most befőttes üvegre valót készítünk, válasszuk a vízszinteset, de máskor lehet kísérletezni a függőlegessel (más célra). A szerkesztő megnyitásához a kiválasztás után kattints a Select & Customize (Kiválasztás és Testreszabás) gombra.


A szerkesztés menete

Megjelent tehát végre a szerkesztőprogram. Alapesetben így néz ki az oldal:


Most nem foglak lépésről lépésre vezetni, hiszen valószínűleg másfajta címkét szeretnél, de megmutatom, hogy milyen lehetőségek vannak.

A bal oldalt a szerkesztőeszközök közül alapértelmezésben a szöveg eszköztár (Text) van nyitva, de a többit is kinyithatjuk a nevük melletti narancssárga felfelé nyíllal, illetve bezárhatjuk a lefelé mutatóval. Bármit szerkesztünk a középen található szerkesztőfelületen, az rögtön megjelenik a jobb oldalon az előnézetben (Sheet Navigator).

Itt előre kiválaszthatjuk a füleken, hogy egyszerre az összes címkét (Edit All) szeretnénk a lapon szerkeszteni (most ezt tesszük, hiszen sok ugyanolyan befőttes címke kell), vagy csak az egyiket (Edit One). Ez utóbbi esetben még azt is kiválaszthatjuk, hogy pontosan melyiket. Ha kell újabb lapot is adhatunk a projekthez az Add Sheet gombbal.

A fenti eszköztárban minden lépést vissza lehet vonni (Undo), vagy újra lehet csinálni (Redo), működnek a vágólap parancsok (Cut, Copy, Paste), kitörölhetjük az éppen kijelölt elemet (Delete). A Pan Tool arra szolgál, hogy a szerkesztőfelületet mozgassuk. Ennek akkor van jelentősége, ha beközelítettünk (Zoom) annyira, hogy nem látszik a teljes munkánk, és távolítás nélkül szeretnénk egy másik részére menni. A címkét el is forgathatjuk derékszögben, ha mégis úgy döntenénk, hogy a függőleges formát használnánk. Ekkor minden addigi szerkesztés is a címkével együtt fordul.

Nézzük akkor a szerkesztőeszközöket.

Text (Szöveg): Lehet egyenes (Add Text Box), vagy körívre illesztett szöveget (Add Circular Text) beszúrni. Bármelyikre kattintunk, a szerkesztőfelületen megjelenik a megfelelő szövegdoboz, ahova beírhatjuk a kívánt szöveget, és ezzel egy időben újabb lehetőségek lesznek aktívak az eszköztáron. Nem kell megijedni, az ívre illesztett szövegnél is először egy vízszintes doboz jelenik meg, de amint beírtuk a szövegünket, és máshova kattintunk, már az íves szöveget látjuk.


Ezután kiválaszthatjuk a betűtípust, betűméretet, betűszínt (Text color), illetve a stílust (félkövér, dőlt). Ha a sima Szövegdobozt választottuk, az igazítást is kiválaszthatjuk (balra, jobbra, középre). Ha viszont az ívre illesztett szöveget választottuk ki, lehetőségünk van megadni, hogy az íven hova legyen igazítva a szöveg (fent, jobb oldalt, lent, vagy bal oldalt), valamint hogy az ív alá, vagy fölé kerüljön a szöveg. Természetesen a megjelenő szövegdobozokat, illetve köríveket lehet méretezni a kis méretező karikákkal, illetve át lehet helyezni kívánság szerint.

Images (Képek): Két forrásból illeszthetünk be képeket a címkénkre, az Avery online galériájából (From Avery Gallery), vagy a saját számítógépünkről. Ez utóbbi esetben érdemes összeválogatni előre egy külön mappába a felhasználni kívánt képeket, hogy ne kelljen sokat keresgélni, éppen úgy, mint a képeslapoknál tettük.
Ha már kiválasztottál egy képet, és az felkerült a címkére, még két lehetőség válik aktívvá. A kijelölt képet alkalmazhatod háttérként (Set as Background), valamint beállíthatsz rajta egy színt, ami áttetsző lesz, tehát az alatta levő dolgok átlátszanak rajta (Set Transparent Color).


A képet természetesen a kijelölő körül található kis körökkel lehet méretezni, illetve át is lehet helyezni.

Shapes (Alakzatok): Itt különböző alakzatokat tudunk hozzáadni a címkénkhez. Külön gombja van a téglalap (Box), Vonal (Line) illetve Ellipszis (Ellipse) alakoknak, de ha ez még nem lenne elég, a Galéria (Gallery) gombra kattintva van még néhány lehetőség. Ha rákattintunk az egyik gombra, rögtön megjelenik az alakzat a szerkesztőfelületen, amit a körülötte levő fehér pöttyökkel méretezhetünk, illetve a zöld pöttyel forgathatunk.


A Formázási lehetőségeknél (Formatting) változtathatjuk az alakzat körvonalának színét és vastagságát (Line), illetve a kitöltés színét (Fill), vagy akár azt is választhatjuk, hogy ne legyen kitöltés, ha a No Fill négyzetet kipipáljuk.

A következő eszközök inkább üzleti, vagy hivatalos célokat szolgálnak, úgyhogy ezeket itt most nem tárgyalom, de lehet velük kísérletezni, ha valakinek erre van szüksége. Lehetőség van közöttük Vonalkódot, vagy QR kódot beilleszteni (Barcodes and QR Codes), Sorozatszámot (Serial Numbers), behozhatunk előre elkészített adatbázisból címlistákat (Import Data (Mail Merge)). A View Options részben a szerkesztőfelületen látható, de nem nyomtatandó dolgokról mondhatjuk meg, hogy szeretnénk-e őket látni szerkesztés közben, vagy sem. Viszont az utolsó eszköz még érdekes lehet, úgyhogy nézzük.

Arrange, Rotate, Align,... (Elrendezés, Forgatás, Igazítás): Itt a címkén szereplő objektumok elrendezésével kapcsolatos lehetőségeket találhatjuk. Az első részben (Arrange) az objektumok rétegeinek sorrendjét változtathatjuk meg. Mindig a kijelölt objektumra vonatkoznak a megadott utasítások. Objektumot kijelölni úgy lehet, hogy egyszerűen rákattintunk a szerkesztőfelületen.


A második részben (Rotate) a kijelölt objektumot forgathatjuk el, pontosan megadva a forgatás szögét, és hogy jobbra, vagy balra forgasson. Magához a forgatáshoz az Apply gombra kell kattintani, ha megadtad az adatokat.

A harmadik rész (Align Objects) az objektumok egymáshoz képesti helyzetét változtathatja meg. Ehhez nyilván egyszerre több objektumot kell kijelölni, amit a SHIFT, vagy CTRL gomb lenyomásával érhetünk el. Itt a rajzos gombok önmagukért beszélnek, megmutatják, melyikkel mit lehet elérni.

Az utolsó részben (Center on Product) pedig azt adhatjuk meg, hogy a kijelölt objektum a címkéhez képest legyen-e vízszintesen, függőlegesen, esetleg mindkét irányból középen.

De hogyan lesz ebből nyomtatás?

Nos, miután megszerkesztettük a címkét, nézzük meg, hogyan is fog ez kinézni a nyomtatásban. A jobb felső sarokban találsz egy Preview & Print feliratú gombot, ami továbbvisz az utolsó lépésre.


Ha nem tetszik, amit látsz, a jobb felső sarokban a Back gombbal lehet visszatérni a szerkesztőfelületre. Ha viszont mindennel meg vagy elégedve, akkor jöhet a mentés és nyomtatás.

A felső sávban található Save (Mentés) gombbal tudod elmenteni a projektet, arra az esetre, ha esetleg később mégis szeretnél valamit változtatni rajta (az én esetemben ugyanaz a címke később elkészült a "nagymamától" szócska nélkül - mivel elmentettem, nem kellett újra elkészítenem az egészet, csak behívtam, és kitöröltem a megfelelő szót).

Ha megnyomod a gombot, lehet, hogy először csak elkezd gondolkodni, és az egérmutató nyíl alakból óra alakra változik, és ez aztán így is marad. Viszont így is lehet vele kattintgatni. Ilyenkor próbáld meg, hogy még egyszer rákattintasz a Save gombra egy pár másodperc múlva. Ha sikeres volt a "művelet" akkor a következő ablakot kellene látnod.


Itt lehet kiválasztani, hogy online mented a projektet (ha az elején regisztráltál, akkor érdemes ezt tenni), vagy pedig a gépedre (My Computer). Ha az utóbbit választod, akkor a Save gombra kattintva, majd a következő ablakban a Download gombra kattintva megjelenik az ablak, ahol nevet adhatsz a fájlnak, és kiválaszthatod a helyét. Fontos, hogy ez a mentés egy .avery kiterjesztésű fájlt fog menteni, amit csak ebben a szerkesztőprogramban nyithatsz meg.


A mentés után a jobb oldali sávban különböző nyomtatási jellemzőket állíthatsz be. A Select Fill Direction ebben az esetben minket nem érdekel, mert csupa ugyanolyan címkét nyomtatunk, mindegy, hogyan vannak elrendezve. A Select résznél ki lehet választani, hogy a lapon szereplő összes címkét szeretnénk nyomtatni, vagy csak bizonyos címkéket. Ez utóbbi megadható a címkék sorszámával (mettől meddig nyomtatnánk), vagy a nem nyomtatandó címkékre való rákattintással (Custom Selection).

Ha itt is mindent beállítottál, akkor kattints a Print (Nyomtatás) gombra a jobb felső sarokban. Erre előjön egy ablak, amely figyelmeztet, hogy ha a böngészőből próbálsz nyomtatni, az nem lesz jó, és leírja, hogy milyen beállítást kell megváltoztatni a böngészőben, hogy megfelelően működjön a nyomtatás. Én Mozilla Firefox alól készítem most a bejegyzést, ezért ezt mutatom, de valószínűleg Internet Explorer alatt is hasonló dolgokat kell beállítani.



Mialatt olvasod a felső részt, közben a program elkészíti a címkékből a PDF kiterjesztésű fájlt, amiről aztán az ablak alsó részében értesít. Végezd el a kért beállításokat a böngésződben (a képen lefordítottam, hogy Firefoxban mit kell csinálni), majd ha megjelent az Open (megnyitás) gomb, akkor nyomd meg azt.

Ha mindent jól csináltál, akkor megnyílik az Adobe Reader program, valamint a nyomtató beállításait tartalmazó ablak. Ezt nem mutatom külön, mert valószínűleg mindenkinél egy kicsit más, attól függően, hogy kinek milyen nyomtatója van, és milyen Adobe Reader programja. Két beállítás viszont nagyon fontos. Az egyik a lapméret, ez legyen A4-esre állítva. A másik pedig a méretezés (angol nyelvű programoknál általában Sizing, Page Size vagy Scaling néven fut), ahol azt kell beállítani, hogy Semmi, vagy Eredeti méret, angol verziókban None, vagy, mint az én verziómban, Actual Size.

Azt javaslom, hogy először sima papírra nyomtasd ki a fájlt, ne rögtön a címkékre, hogy megnézhesd, hogy tényleg minden odaesik-e, ahova kell. Persze ezt nem muszáj betartani, bátraké a szerencse, csak én nagyon spórolós vagyok... Most már megnyomhatod a Print gombot.

Nyomtatás után megjelenik az Acrobat Readerben a címkék lapja. Ez már egy pdf fájl, érdemes elmenteni a gépre olyan helyre, ahol meg is találod (File - Mentés másként, vagy File - Save As parancs), és mondjuk megváltoztathatod a nevét is valami beszédesebbre. Így már bármikor megnyithatod, és gépről is kinyomtathatod újra, ha változtatás nélkül lenne rá szükséged.

Utolsó lépésként pedig vedd elő a még címkézetlen befőtteket, és szépen ragaszgasd fel a megtisztított üvegekre. Ezután lehet gyönyörködni, és büszkélkedni, hogy milyen gyönyörű a befőttes polcod a kamrában :-) Ja, és ne felejtsétek el nekem megmutatni a szebbnél szebb befőttjeiteket itt a hozzászólásokban (csak töltsétek fel valahova az interneten, és linkeljétek be ide.)

Jó kísérletezgetést, és kellemes befőzést!

***********************************************************

UPDATE: Mire megírtam ezt a bejegyzést, a bejegyzés elején elmlített APLI etikettekhez is találtam egy hasonló ingyenes online szerkesztőt, érdemes megnézni: APLI web Print

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kérlek, oszd meg velem a bejegyzéssel kapcsolatos gondolataidat!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...